Bemutatkozunk

Röviden rólunk

Mudra Zia

Zia vagyok, több éve foglalkozom párkapcsolati problémával küzdő emberekkel és vezetek csoportos oldásokat ebben a témában, valamint végzek többféle egyéni konzultációkat. Ez egy ‘önismereti’ rapid randi rendezvény, amiben az önismereti rész első körön annyira van jelen, hogy hangsúlyt fektetünk a minőségi kapcsolódásra.

Azt fontos tudatosítanunk, hogy ha folyton ugyanazokat a típusokat vonzzuk be, akikkel nem működik a kapcsolat, annak oka van. Többek között ebben is tudok segíteni, hogy hogyan kerüljünk ki ezekből az ördögi körökből és hogyan tudj bevonzani egy egészséges lelkű férfit, nőt. Az esemény árában benne van egy velem folytatott negyed órás beszélgetés, ahol bármilyen jellegő kérdésedet felteheted és én őszinte szívvel válaszolok.

Nagy Zoltán

Zoli vagyok. Nekem személy szerint az alapgondolat, hogy ilyen eseményeket rendezzek az online társkeresőknek köszönhetem. Azt gondolom, hogy a kommunikációs csatorna nem ugyanaz, ha az ember a telefonját használja vagy, amikor szemtől szemben ül a másik féllel. Véleményem szerint élőben 5 perc valakivel sokkal többet ér, mint akár chatelve 5 hónap. Vannak olyan dolgok ugyanis, amelyeket csak és kizárólag a személyes találkozás varázsa nyújthat. Rengeteg olyat hallok a környezetemben, hogy az internetes ismerkedésben tapasztalták, hogy külsőleg illetve belsőleg nem azokkal a tulajdonságokkal rendelkezett az illető, mint ami a valóságban volt. De az ennél is rosszabbul jártak azok, akiknek a levelezőpartnerük egyik pillanatról a másikra felszívódott, anélkül, hogy élő találkozóra került volna a sor.

Küldetésünk

Szeretnénk összehozni azokat az embereket, akik amúgy a hétköznapokban valószínűleg elmennének egymás mellett. Ennek az oka sokféle lehet: nem járnak szórakozóhelyekre, nem tudnak hol ismerkedni, nincs idejük vagy csak szimplán elegük van az online társkeresők személytelenségéből.

Mitől és miben vagyunk mások, mint a többi hasonló rapid randi szervező cég?

  •  
  • Mi oda figyelünk arra, hogy a programon el tudj lazulni, elengedd a randizással kapcsolatos esetleges rossz érzésed, tapasztalatod. Minden eseményt egyfajta ‘jégtörő’ játékkal kezdünk, ami segít feloldani a benned lévő kezdetleges illetődöttséget.
  •  
  • Nálunk az egy párra eső időtartam mindösszesen 5 perc. A konkurrenciák által szervezett rapidrandi jellegű eseményeknél ez az időintervallum minimum 7 perc. Személyes tapasztaltok illetve beszámolók alapján egyértelműen megállapítható, hogy az élő kommunikáció előnye, hogy ez az 5 perc bőven elegendő, hogy eldöntse valaki, hogy ad-e esélyt a másiknak, ezzel elkerülve a kínos pillanatokat.
 
Helyszínként az ország egyik legjobb forrócsokizóját szemeltük ki, amelynek több előnye is van. Mindamellett, hogy elképesztő minőségű forró és hidegitalokat van lehetőséged elfogyasztani, a hely magávalragadő hangulata talán ezt is felülmúlja. Sőt, mi több: a rendezvényeinken válaszfalak is biztosítják a privát szférát csak, hogy semmi se zavarja meg a meghitt beszélgetéseket.
  •  
  • Ha már egy ilyen hangulatos környezetben vagyunk, figyelmet szentelünk az eleganciára is. A többi résztvevő illetve a hely tiszteletére, mindenkire vonatkozó kötelező dressz-kód van érvényben: hölgyeknél könnyed eleganciaként ruha vagy szoknya, férfiaknak pedig ing.
  •  
Rugalmasság a korosztályok tekintetében. Nálunk az adott korosztály eseményre pár hónap eltéréssel is nyugodtan jelentkezhetsz, ilyen apróságokból nem csinálunk problémát. Egyébként is a személyiség számít, nem gondoljuk, hogy hónapokon múlna a dolog.

Helyszín

Megtaláltuk a tökéletes helyszínt, ami egy csokibár. Hisz a csokoládé és a szerelem mindig együtt járt:

ChocoNoir 1061 Budapest, Hegedű utca 6.

 

Program

  • A program díja 6.000.- Ft, ami tartalmazza a következőket:

 

7-8 potenciális partnerjelölttel való rapid randi biztosítása

Egy szabadon választható ital a csodás itallapról 1.000 Ft-ig (ezen felül önköltséges)

Oldott hangulat, jókedv

Igényesség, figyelem, kulturált környezet

Nincs pénzlehúzás a kártyádról duplán

Ziával (párkapcsolati tanácsadó) való ingyenes 15 perces telefonos konzultáció/felkészítés

Garancia szolgáltatás, azaz lehetőség egy második ingyenes alkalomra, amennyiben egyik jelölt sem tetszett (egyszer igénybevehető)

Elő- és utószervezés az oldalunkról (pl. egy napon belüli kiértesítés a kölcsönös szimpátiák kialakulásáról)

Miért pont a Valódi Randi?

Valódi randi, mert személyesen találkozhatsz legalább 7 potenciális férfival illetve nővel, akiket ebben az egy órában megismerhetsz. Betekintést nyerhetsz, hogy első benyomásra tetszik-e közülük valaki. Ha úgy adódik, hogy senkivel nem tudsz kapcsolódni, nem tetszik, akkor a következő alkalmat ajándékba adjuk.

Mindehhez egy hangulatos helyet és jó hangulatot teremtünk minden résztvevőnek. Nincsenek kínos pillanatok, csak könnyed és önfeledt ismerkedés.